Róna Dániel blogja


7. Medián napi(t)rend: a Lex CEU társadalmi fogadtatása

2017. május 24. 14:13 - RónaDániel

A választóközönség jelentős része a politikai ízlésével ellentétes médiából is szokott tájékozódni, és a vidéki emberek médiahasználata is csak néhány csatorna esetében tér el jelentősen a fővárosiakétól, jóval több a hasonlóság, mint a különbözőség. Ennek ismeretében talán már nem meglepő, hogy a Medián. 2017 április 21-e és 26-a között felvett adatai szerint a népesség az áprilisi politikai napirendet pártpreferenciától, médiafogyasztási szokástól, és településtípustól szinte függetlenül, egységesen érzékelte: minden csoport elsöprő többsége – előre megadott válaszopciók nélkül, tehát magától – valamilyen formában a CEU-t emelte ki, mint a saját szempontjából fontos ügyet. Ráadásul a többség a kormányzatot élesen bíráló álláspontot osztotta.

Az utóbbi hetek-hónapok egyik legtöbbet tárgyalt kérdése az, hogy a CEU-ügy csökkentette-e a Fidesz népszerűségét. Korábban már írtam róla, hogy számos ügy gyakran csak hosszú távon fejti ki hatását, mivel nem (csak) önmagában fontos, hanem alkalmasint megváltoztatja a politikai diskurzus dinamikáját, a politikai szereplők narratíváját. Véleményem szerint könnyen lehet, hogy a CEU is ilyen ügy.

A CEU-val kapcsolatos elemzéseket alapvetően dominálta a következő megállapítás: igaz, hogy a fővárosban sokan tiltakoztak az egyetem ellehetetlenítése ellen, ám a vidékieket és az alacsonyabb végzettségűeket az ügy hidegen hagyta. Sőt, a feltételezések szerint az utóbbiakhoz ezek a hírek jó eséllyel el sem jutottak, mivel ők Mészáros Lőrinc megyei napilapjaiból és a kormánypropaganda híradóiból (közszolgálati tévék és TV2) tájékozódnak, így tehát alternatív valóságban élnek. Böcskei Balázs szerintkutatások hiányában is megállapítható, hogy a CEU ügye és a tiltakozások jelen formája nem képes az internetadóhoz vagy a vasárnapi zárva tartáshoz hasonló, társadalmi csoportokon, osztályokon, érdekeken és szavazótáborokon átívelő „mozgalmi” koalíciót létrehozni.” (Kiemelés tőlem).

Noha teljes bizonyosságot nem remélhetünk ezekben a kérdésekben, azért a fenti feltételezések igazságtartalmáról sokat elárulnak a rendelkezésre álló adatok. A Medián és a Mérték médiaelemző műhely 2016 szeptemberében végzett átfogó kutatása szerint a magyar lakosság médiafogyasztása kifejezetten sokszínű és alapvetően nem pártos. Hasonló arányban nézik a kormányzati és ellenzéki csatornákat a Fidesz, a baloldal, és a Jobbik hívei: a lakosság igen jelentős része politikai ízlésével teljesen ellentétes médiatartalmat is fogyaszt (ezért is tűnik az én szememben öngólnak az MSZP kormánypárti médiát bojkottáló döntése). Sőt, még csak az sem igaz, hogy vidéken a választópolgárok egyoldalúan függnének a kormánypropagandától: az 1. ábrából látszik, hogy a legbefolyásosabb médiacsatornák közül egyedül – az ebben a mezőnyben olvasottság szerint másodvonalbelinek számító – 444.hu hírportál és a megyei napilapok (és félig-meddig még a Simicska kezéből kivett ClassFM) azok, amelyeknek karakteresen fővárosi (444), illetve vidéki (megyei napilapok) közönsége van. Az összes többit vegyesen fogyasztják a budapesti, városi, és még a kistelepüléseken élő választópolgárok is. Ki gondolta volna például, hogy az ATV-t és a HírTV-t hasonló arányban nézik a kistelepüléseken (és nagyobb arányban a városokban), mint amennyien a megyei napilapokat olvassák? Vagy azt, hogy a falvakban élők kétharmada már 2015-ben is rendelkezett okostelefonnal? (A Facebook esetében azoknak az arányát jelöli az ábra, akik legalább heti rendszerességgel onnan tájékozódnak.)

  1. ábra. A magyar lakosság médiafogyasztásának fő jellemzői településtípus szerint (legalább heti rendszerességű fogyasztók százalékos aránya)

blog7_1.jpg

Drámai különbségek végzettség tekintetében sincsenek, egyedül az internet-alapú tájékozódás az, amely észrevehetően kevéssé jellemző az alacsonyabb iskolai végzettségű választópolgárokra. Az persze igaz, hogy az RTL híradó néhány perces hírblokkjai kivételével kirajzolódik az a tendencia, hogy a kormánypárti csatornákat arányaiban több kistelepülésen élő, az ellenzékieket pedig több fővárosi követi. Ugyanakkor a kép összességében túl vegyes ahhoz, hogy a baloldali ellenzék vidéki kudarcait elsősorban a médiának tulajdonítsuk: az okokat inkább máshol kellene keresni.

  1. ábra. A magyar lakosság médiafogyasztásának fő jellemzői iskolai végzettség szerint (legalább heti rendszerességű fogyasztók százalékos aránya)

blog7_2.jpg

Ezek után már talán nem meglepő, hogy a Medián 2017. április 21-e és 26-a között készült felmérése szerint a népesség az áprilisi napirendet pártpreferenciától, médiafogyasztási szokástól, és településtípustól szinte függetlenül érzékelte: minden csoport elsöprő többsége – felkínált válaszopciók nélkül, tehát magától – valamilyen formában a CEU-t emelte ki, mint a saját szempontjából fontos ügyet. A szakirodalom szerint a spontán említések mutatják meg a legjobban, hogy mi van a választók közéleti gondolkodásának középpontjában – ez talán közelíti azt, hogy valójában mennyire gondolják fontosnak az egyes témákat, eseményeket. Az alábbi táblázat első felében (közvélemény-kutatás) az látható, hogy az egyes társadalmi csoportok milyen jellegű, témájú ügyeket említettek (a különböző említéseket utólag vontam össze ezekbe a kategóriákba), a második felében (tartalomelemzés) pedig azt, hogy a két vezető híradó milyen arányban foglalkozott velük.

  1. táblázat. A közvélemény napirend-érzékelése és a kereskedelmi híradók tematikája áprilisban.

(„Mi történt az elmúlt hetekben a magyar közéletben, ami felkeltette az Ön érdeklődését, amit a saját szempontjából fontosnak tart?” Spontán említések, illetve híradós bejátszások százalékos aránya)
blog7_3.jpg

Vastagon kiemelve látható, hogy a teljes mintában a CEU-ügy (és a vele összevont, de jóval kevesebbszer említett civiltörvény) mennyire háttérbe szorított minden mást: az első három sorban feltüntetett témák együtt az említések több mint felét kapták. A válaszok többségéből nem derült ki, hogy mi az illető véleménye, igaz, minden tizedik válaszban karakteres kormánykritika volt felfedezhető (második sor), és csak minden huszadik válaszról derült ki az, hogy támogatja a Fidesz elképzeléseit („sorosozás”, „műbalhé” stb válaszok, harmadik sor). Összességében azonban a hónapot a kormány számára kedvezőtlen ügyek uralták: a „szokásos” korrupciós ügyek (negyedik sor) és a nyomor felidézése (utolsó előtti sor) nem volt ritka, de az orosz befolyástól való félelem és az – utóbb visszavont – munkatörvénykönyv módosítás-tervezete sem erősítette a kormány iránti szimpátiát. Mindössze 17 százalék volt azok aránya, akik kifejezetten a Fidesz forgatókönyve szerinti válaszokat adtak (a migránsoktól, Brüsszeltől és Sorostól való félelem, illetve népjóléti intézkedések). Az, hogy 7 százaléknyi válaszadó több hónappal korábbi ügyet említett, bizonyítja, hogy a közvélemény jelentős része csak jókora késéssel tudja követni a politikát. Szintén fontos tanulsága az adatoknak, hogy csak kismértékben függ össze a pártválasztás és a napirend-észlelés: még a kormánypártiak zöme számára is a CEU volt a legfontosabb téma. Szintén minimálisak az eltérések a kistelepülésen élők, illetve a két vezető kereskedelmi híradót nézők válaszainak mintázatában is. Az utóbbi különösen annak fényében meglepő, hogy egyébként mennyire más dolgokat kívántak tematizálni a híradók: noha a Tények nagy műsoridőt szentelt Vona Gábor, az RTL Klub pedig a kormány ekézésének, a nézőik napirend-érzékelésében ez nem látszott meg. Februárhoz hasonlóan most áprilisban is kirajzolódott a két híradó teljesen ellentétes témaválasztása: az RTL Klub szinte csak ellenzéki, a Tények szinte csak kormánypárti ügyekkel foglalkozott, mindkettő az „elvárható” hangvételben, tálalásban.

Végül, CEU-ügyben a vélemények irányára is vonatkozott két kérdés. Az ezekre adott válaszokból kiderül, hogy a népesség túlnyomó többsége elítéli a „Lex CEU”-t: a tüntetések céljaival is jóval többen értenek egyet, mint ahányan nem (3.  ábra), amikor pedig egy karakteres ellentétpárból kellett választani, akkor az ellenzéki véleményt (szégyenteljes, hogy a kormányzat ellehetetlenít egy kiváló egyetemet) osztotta a társadalom abszolút többsége, a kormánypártival (a CEU privilegizált helyzetben van, jogos az új szabályozás) csak bő egyharmad értett egyet (4. ábra). Ráadásul az ellenzéki vélemény nagyon sarkosan lett megfogalmazva, erős jelzőkkel, egy enyhébb állításra talán még többen bólintottak volna rá. Noha nincs az ábrán, de semmilyen szignifikáns különbség nem volt településtípus és iskolai végzettség szerint: a vidékiek és a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők is ugyanilyen arányban ítélték el a kormány törekvését. Egyedül a kormánypárti szavazók helyeslését nyerte el a felsőoktatási törvény módosítása, noha figyelemre méltó, hogy még közülük is minden negyedik válaszadó ellenezte a törvényt. Még a párt nélküliek és a Jobbik szimpatizánsai is több, mint kétszer annyian ellenzik, mint támogatják, a baloldali választóközönség pedig egyhangúan utasítja el.

3. ábra. A CEU-s és civil tüntetésekről szóló vélemények megoszlása pártpreferencia szerint (százalék)

blog7_4.jpg 

4. ábra. A „Lex-CEU”-ról szóló vélemények megoszlása pártpreferencia szerint (százalék)blog7_5.jpg

12 komment

3. Miért nyújtotta be a kormány a Lex CEU-t?

2017. március 29. 16:04 - RónaDániel

Noha a blogomat napi facebook-postoknál ritkább, de alaposabb – lehetőleg számokon alapuló – elemzésekre hoztam létre, ma kivételt kell tennem. Először is, egyetemi oktatóként, kutatóként, magánszemélyként is szolidaritást vállalok a CEU-val. A felháborodás után azonban az elemzőnek érdemes megvizsgálni azt a kérdést, hogy mi szülte a törvénytervezetet, mi a célja a kormánynak?

Biztos válasz persze nincs, de az elmúlt évek intézkedéseit szemlélve azért lehetnek elképzeléseink. A kormány célja nem más, mint továbbra is meghatározni a politikai napirendet a szabadságharcos narratívával. Orbán egymondatos története az, hogy ő megvédi az országok a belső és külső fenyegetésektől: jelentkezzenek azok Brüsszel, a multinacionális vállalatok, a migránsok, vagy éppen Soros György képében, személyében. Ellenségképre, folyamatos harci helyzetre szükség van, hiszen ha ezt elfogadjuk – márpedig az egyre terjedelmesebb kormányzati médiahálózatból tájékozódó állampolgároknak nincs más választásuk –, akkor a korrupció, az egészségügy és az oktatás problémái másodlagosnak számítanak. Amíg ez az értelmezés uralja a politikai közbeszédet, addig minden tiltakozás ellenére a kormány be van betonozva. Ha nincs migráns, akkor szükség van másra. (A baloldali ellenzék egyik legfőbb probémája éppen az, hogy az utóbbi években nem tudott olyan egymondatos értelemzést kínálni, mint a kormány.) 

Ebből az is következik, hogy paradox módon szerintem igaza van Palkovics államtitkárnak, amikor azt állítja, hogy a kormánynak nem célja a CEU ellehetetlenítése. Itt nincsenek jelentős gazdasági érdekek, a mondvacsinált ideológiai ellentét is csak ürügy lehet: véleményem szerint a törvénytervezet egyetlen célja kommunikációs természetű. Egy bizonyos szintig a hazai és nemzetközi tiltakozás – az Európai Bizottság és az amerikai nagykövetség már meg is szólaltak, várhatóan még sokan követik őket a sorban – éppenhogy erősíti a kormány narratíváját: veszélyben Magyarország szuverenitása, külföldről (vagy Soros hazai “helytartói”, tehát a baloldali és liberális értelmiség, pártok részéről) akarják megmondani, hogy mit csináljon és mit ne csináljon a kormány. Természetesen arra is felkészült a Fidesz, hogy ha olyan szintű lesz a nyomás, akkor visszavonják a tervezetet (hasonlóan a Norvég Alap vagy a Hóman-szobor ügyéhez) – ezzel is “bizonyítva” azt, hogy nincs itt semmilyen diktatúra, a kormánnyal lehet tárgyalni. Ez nem olyan “engedmény“ lenne, mint a vasárnapi zárvatartás vagy az olimpia – nem sérülnének ezzel jelentős kormányzati érdekek.

Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy ez egy win-win szituáció a Fidesz számára. Ha sikerült a hazai és külföldi ellenzőknek egy másik narratívát felépíteni és dominánssá tenni, akkor az igen gyorsan erodálhatja a kormány támogatottságát. Az internetadó elleni tiltakozás utáni hónapban a Fidesz a teljes népességben nyolc százalékpontot – azaz mintegy 600 ezer választót – vesztett a támogatottságából (Medián, Tárki, Ipsos átlag). Persze az az ügy a CEU-val ellentében a lakosság döntő részét közvetlenül érintette, ugyanakkor az anyagi motivációk mellett már ott is kulcsszerepe volt az ellen-narratívának: “Orbán még sms-t fogadni sem tud”, “a kormány nemcsak nem érti a modern világot és technológiát, hanem még az embereknek sem hagyja, hogy használják azt”. A Momentum olimpiai pályázat elleni kezdeményezése is – többek között – azért tudott sikeres lenni, mert a kormányzati narratíva ("nemzeti ügy") ellen egy alternatív értelmezést kínáltak fel: eszerint a rendezéssel a kormányhoz közel álló “vállalkozók” járnának jól, az egész az ő érdeküket szolgálja, nem a társadalomét. Mindkét kiállás esetében nagy erőkkel igyekezett a kormány bemutatni, hogy ezek mögött is a sorosista, liberális baloldal áll, hisz ez a saját megközelítését igazolta volna, ám az erőfeszítés nem volt hatásos. A főleg fiatalokból álló, Erzsébet hídon átvonuló több tízezres tömeg képe; illetve a hideggel dacoló, szintén fiatal aláírásgyűjtők szorgalma és a negyedmillió aláíró egyértelművé tette, hogy a szokásos kormányzati értelmezés hamis: nem Soros-bérencek, hanem a “nép” demonstrál.

Természetesen nem állítom, hogy a CEU-val épp akkorát bukhat a kormány, mint a netadóval; azt viszont igen, hogy a tiltakozás sikere két dolgon fog múlni: kik csatlakoznak hozzá, és milyen ellen-narratívát, egymondatos értelmezést sikerül elfogadtatni. Ha a csatlakozók között számos jobboldali, konzervatív állampolgár lesz (ezért volt kulcsfontosságú Balázs Zoltán gyors kiállása), ha a tiltakozók köre túlnyúlik a hazai és nemzetközi jogvédő szervezeteken, ha az Orbán-kormánnyal egyébként nem ellenséges politikusok (európai konzervatívok, amerikai republikánusok) is felemelik a szavukat, ha komoly tüntetést sikerül szervezni, a kormány nagyon könnyen elszigetelődhet. Ami pedig a narratívát illeti: a már sokszor hallott “hazaáruló a kormány”, vagy a “veszélyben a demokrácia” szlogenek miatt aligha kell aggódnia a Fidesznek, a kívánt hatást az tudná elérni, ha a nyilvánosság számára világosság válna, hogy az intézkedés vesztesei a magyar fiatalok, a magyar állam, és a magyar tudomány: a törvénytervezet tudásellenes, a kormány ezúttal nem a tudás megadóztatásával, hanem a tudás elüldözésével fojtogat.

1 komment