A lakosság terheit csökkentő gazdasági intézkedések mellett sikeres volt a kormány kommunikációs törekvése, hogy a közvélemény figyelmét Soros Györgyre, és a hozzá kapcsolódó „szabadságharcos” diskurzusra irányítsa. Az ellenzék részben maga is hozzájárult ehhez, ráadásul a baloldali pártok túl sokat foglalkoztak a nyilvánosság előtt az esetleges választási együttműködés kérdésével, így a valós társadalmi problémákra kevesebb figyelem irányult, pedig a párt nélküli szavazókat ez jobban érdekelte volna.
A személyes megkérdezésen alapuló közvélemény-kutatások átlaga szerint a Fidesz az április végi mélypontja után júniusra enyhén, de szignifikánsan visszaerősödött. Mi ennek az oka?
- táblázat. A Fidesz támogatottsága a pártot választók körében, 2017 május-június (százalék)
Először is, ahogy a januári napirend-elemzés is megmutatta, a magyar lakosság gondolkodása rendkívül materiális, a gazdasági intézkedések általában markánsan tükröződnek a napirend-érzékelésben, és így a pártválasztási szándékokban is: az áprilisinál több, mint kétszer annyian említettek maguktól lakossági terheket csökkentő kormányzati intézkedést. A kormány számára kedvezőtlen CEU-ügy fokozatos háttérbe szorulása is segíthetett a Fidesznek, bár kétségtelen, hogy olyan témák is felbukkantak, amelyek aligha növelték a kormány támogatottságát (metró-problémák, a fociválogatott andorrai vereségét követő diskurzus). Figyelemre méltó az is, hogy a választóközönséget hidegen hagyta a plakáttörvény, az orosz befolyás kérdése, és a pártpolitikai csatározások is, pedig csupa olyan ügyről van szó, amelyek sokat szerepeltek a médiában (lásd második táblázat utolsó két oszlopa).
2. táblázat. A közvélemény napirend-érzékelése és a kereskedelmi híradók tematikája júniusban
(Az első öt oszlop a június 16-21-i Medián közvélemény-kutatás százalékos megoszlásai: spontán említések arra a kérdésre, hogy "mi történt az elmúlt hetekben a magyar közéletben, ami felkeltette az Ön érdeklődését, amit a saját szempontjából fontosnak tart"?. Az utolsó két oszlop a TV2 és RTL híradó tartalomelemzése, a május 29 és június 15 közötti híradós bejátszasaik százalékos aránya.)
A leginkább szembeszökő tendencia azonban az, hogy a válaszadók 18 százaléka – többen, mint a legutóbbi két alkalommal – szinte szó szerint visszaadta a kormánypropaganda jelszavait (Soros, migránsok stb.). Ez az arány csak hajszálnyival kisebb azok számánál, akik a kormány számára kellemetlen témákat (egészségügy, oktatás, korrupció, rossz életszínvonal) említettek. Ez nem kis teljesítmény a kormányzati kommunikáció részéről: a valós társadalmi problémákat elég sikeresen tudta feledtetni a saját – valóságtól elrugaszkodott – “szabadságharcos”, Soros-ellenes narratívájával. Az eredeti cél, a figyelemelterelés maradéktalanul teljesült.
Hogy mennyire veszélyes lett volna a kormány számára, ha a politikai napirendet a valós problémák dominálják, azt jól jelzi, hogy a bizonytalanok – pártpreferenciával nem rendelkezők – napirend-érzékelése egyedül abban tér el a teljes népességétől, hogy ezekre a témákra sokkal fogékonyabbak. Minden harmadik párt nélküli szavazó egészségüggyel, oktatással, korrupcióval, vagy rossz életszínvonallal összefüggő dolgot említett a hónap legfontosabb eseményeként (aláhúzással kiemelt számok), míg a közvélemény pártok által vezetett része számára ezek a kérdések csak fele akkora arányban voltak fontosak. Még az ellenzéki pártok hívei is jóval kisebb arányban idézték fel ezeket.
Mindez világosan mutatja az ellenzéki kommunikáció kudarcát: nemcsak a hozzájuk kötődő értelmiségiek, hanem még a vezető politikusaik is nagy elánnal támadták a kormányzati propagandát – ahelyett, hogy figyelmen kívül hagyták volna. Így a nekik jutó – eleve szűkebb – médiafelület jelentős részét is olyan témának szentelték, amely a bizonytalanokat csak még jobban kiábrándítja a politikából. Márpedig pont az ő megszólításukkal lehetne megdönteni a Fidesz többségét. Ebben az olvasatban válik érthetővé, miért tartalmazott annyi túlzást, nyílt hazugságot, provokatív állítást is a kormánypropaganda: éppen az volt a célja, hogy kikényszerítse a reakciókat az ellenzékből (vagy az EU-ból, a nemzetközi szervezetekből, akár magából Soros Györgyből), újabb muníciót adva ezzel a kormányzati narratívának. Hasonlóképpen, a kormányfő Horthy Miklóst dicsérő mondatai is ezt a célt szolgálták: a törzsbázis jelentős része egyetért a kijelentéssel, az ellenzéket felháborítja, a bizonytalanokat pedig még jobban elkedvetleníti. Ahogy Széky János írta meg egy kiváló cikkében: “ha az ellenzék nem bírja ki, hogy minden rögtönzött tabusértéskor a maga okosságát, felvilágosultságát és erkölcsi magasabb rendűségét kezdje bizonyítani – magának, akkor addig sem foglalkozik a kormányzás minőségével. S ez Orbánéknak nagyon kellemes és hasznos.” A gumicsont olyan jól sikerült, hogy nemcsak a baloldali értelmiségiek fakadtak ki, hanem mindhárom ellenzéki miniszterelnök-jelölt – Vona Gábor, Botka László és Karácsony Gergely – saját Facebook-posztot szentelt a témának, reagálva a miniszterelnök kijelentésére. Bokros Lajos és Fodor Gábor szívességet tesznek a Fidesznek azzal, hogy nyilvános levelekben magasztalják Soros Györgyöt: ezzel ugyan mindkét politikus felhívja magára a figyelmet, de valójában csak ahhoz a diskurzushoz asszisztálnak, amely bebetonozza a kormányt.
A másik dolog, ami taszítja a politika iránt nem érdeklődő szavazókat, az az ellenzéki összefogás témája, és általában a pártpolitikai kérdések. Minden ilyen Facebook-bejegyzés számos kommentet fog maga után vonni a politikakedvelő értelmiség részéről, de az apolitikusabb választó számára pusztán azt az érzetet kelti, hogy a politikusok inkább magukkal – a képviselői helyeikkel, a hatalommal – törődnek, mintsem az ország sorsával. Botka László legutóbbi három posztjából kettő egyaránt Tamás Gáspár Miklós cikkével foglalkozik, ami ismét a választási együttműködési kérdésről szól (bármilyen meglepő is TGM állítása). Néhány hónapja olyan interjút adott Botka, ahol ugyan maga is felismerte, hogy az átlagválasztónak elege van az összefogás-diskurzusból, mégis az egész interjút a Gyurcsány Ferencről és a többi párthoz fűződő viszonyáról szóló mondatai dominálták. Hogy nem magától mondta, hanem a riporter kérdezte? A magyar baloldal számos tagja példaként tekint Jeremy Corbyn kampányára, ám nem veszi észre, hogy az többek között éppen attól volt sikeres, hogy nem arról szólt, kivel kötne koalíciót, nem esélyeket latolgatott - hanem jövőképet kínált a választóknak. Még ha a számára kellemetlen közvélemény-kutatási adatokról vagy az esetleges koalíciókötésről kérdezték, akkor is elhárította a felvetéseket és visszakanyarodott arra, amivel valójában meg lehet szólítani a szavazókat: a társadalmi víziójára.
Elviekben szinte minden politikus érti, hogy a kolbászkészítésnek nem a folyamatát, csak az eredményét kellene megmutatni, a gyakorlatban viszont mégis mintha épp azok a pártok feledkeznének meg erről elég gyakran, amelyek részt vettek a 2014-es Összefogásban. Még mindig van hátra kilenc hónap a választásokig, és minél előbb zárja le ezt a kérdést a baloldal, minél kevesebbet beszél róla a nyilvánosság előtt, annál kisebb kárt tesz önmagában.