Vendégposzt: 

A magyar pártrendszer hosszú távú átalakulása várhatólag karizmatikus vezetők, botrányok és gazdasági érdekhálók mentén fog lezajlani, de talán nem érdektelen végiggondolni, hogy funkcionális és ideológiai szempontokból, ugyanakkor a jelenlegi kínálatot is figyelembe véve, hogyan nézne ki az ideális konfiguráció. Véleményem szerint a négyosztatú felosztás lenne a legszerencsésebb.

A Baloldali Demokraták (BD) tömbje az MSZP-re és a Párbeszédre alapulhatna. A baloldal új és régi pólusokra való felosztása rövid távon talán egyszerűbb lenne, de egyik irány sem tűnik önmagában életképesnek, míg az összeolvadás hozzájárulhatna ahhoz, hogy a baloldal egyértelműbben elszakadjon a kádári hagyománytól és vonzóvá váljon a fiatalok között is. A két párt fúziója nem oldaná meg a baloldalnak a falvakban megfigyelhető gyengélkedését, de a BD középpárti státuszának stabilizálása reális a lehetőség, különösen ha azt megtámogatja a szocialisták erőteljesebb mobilizációs aktivitása valamint a romák és a vidéki nők politikailag tudatosabb, érdek-központúbb választási viselkedése. Az új párt sikeres működéséhez szükség lenne persze arra is, hogy a Párbeszédes politikusok megtanuljanak az érdekszervezetek és a kisnyugdíjasok nyelvén beszélni, a szocialisták pedig túl tudjanak lépni belső megosztottságukon.

A BD ellenpárja, a Jobboldali Demokraták (JD) kézenfekvő bázisát a Fidesz és a Jobbik adják. Ma már nincs érdemi ideológiai különbség e két tábor között, különállásuk indokolatlan. Együtt hatékonyan képviselhetik, és akár modernizálhatják is, a huszadik századi magyar konzervatív tradíciót. Az ország szempontjából nyilván az lenne a szerencsés, ha autoriter vonásaik halványodnának, ugyanakkor el kell fogadni, hogy csak akkor tudják a nacionalista hagyományokat integrálni a demokratikus közéletbe ha szimbolikus szinten megőriznek némi folytonosságot a világháború előtti jobboldallal.  Az egybeolvadást elősegítené a Fidesz kilépése az EPP-ből (ahonnan a párt ideológiailag már igencsak kilóg) és a JD csatlakozása az Európai Konzervatívok és Reformisták szövetségéhez. A JD harmonikus működése persze azt is feltételezné, hogy a politikusaik és hívek körében a két jelenlegi vezérrel való azonosulás helyébe a jobboldali irányultsággal való azonosulás lépjen.

A harmadik tömböt a Momentum, a DK, az Együtt és az SZDSZ-maradékokból összeálló Liberális Demokraták (LD) képezhetnék. Az összefogó elitek háttere szempontjából ez lenne a legheterogénabb tömb, azonban összetarthatja őket a közös szabadelvű világkép. Szerepük rendkívül fontos lenne, hiszen az LD nélkül a kapitalista demokráciának nem lenne szószólója Magyarországon. A tömb stabilizálásához mindenképpen szükség lenne Gyurcsány Ferenc háttérbevonulására és a vállalkozókkal való kapcsolatok kialakítására.

A negyedik alternatívát a Zöld Demokraták (ZD) jelenthetnék, nyilvánvalóan elsősorban a jelenlegi LMP-re alapozva. Első hallásra talán túlzásnak tűnik a környezetvédő világlátást a nagy ideológiákkal (szocializmus, liberalizmus, konzervativizmus) egy szintre tenni, de a klímaváltozás által a jövőben generált dilemmák miatt indokolt pozíciót biztosítani a pártrendszeren belül a zöldeknek.  

A négyes felosztás dominanciájának fenntartásához a választási rendszert arányosítani kellene, de nem teljes mértékben, fenntartva az aránytalanság valamelyik elemét, pl. a magas küszöböt. Az új szabályok megnövelnék a koalíciók és a kompromisszumkeresés szükségességét. Ugyanakkor, miután nehéz a választókat mobilizálni amennyiben nincs a választásoknak komoly tétje, az lenne szerencsés, ha a JB és a BD, a várhatólag két legnagyobb és legmarkánsabban különböző párt, nem lépne egymással koalícióra. Ehelyett vagy valamelyik kisebb párttal fognának össze vagy engednék a ZD-t és az LD-t kisebbségi kormányt alakítani. A ZD és az LD mindkét irányba nyitott pártokként hidat képeznének a két pólus között.

Az a konfiguráció, amelyben a középen lévő párt egyben a legnagyobb párt is még e párt demokratikus elkötelezettsége esetében sem szerencsés, mivel gyakorlatilag bebetonozza az adott pártot a hatalomba. Ezáltal csökken a számonkérhetőség lehetősége, gyengül a kompromisszumkeresés kultúrája és a politikai szereplők egy része szükségképpen rendszerellenesé válik. Az arányosabb választási rendszerrel párosított négyosztatú felállás ezzel szemben nagyban valószínűsíti, hogy mindegyik párt szempontjai megjelennek időről időre a döntéshozatalban és a politikai szereplők és híveik így azonosulni tudnak a politikai rendszerrel.

Négy a magyar igazság.

A szerző: Enyedi Zsolt, politológus