Minden felmérés szerint 2017 októberében rég nem látott csúcsra ért fel a Fidesz támogatottsága, miközben az ellenzéki pártok – az LMP és a DK kivételével – lejtmenetbe kerületek az utóbbi hónapokban. Különösen 2017 májusához képest szembetűnő a változás: mindössze négy hónap alatt a Fidesz bő 10 százalékponttal növelte a népszerűségét, az MSZP pedig támogatóinak majdnem felét elveszítette ebben az időszakban. Mi az oka a kormány sikerének és az ellenzék gyengélkedésének?
- Táblázat. Az állampolgárok napirend-érzékelése és a vezető híradók politikai témájú bejátszásai.
(Az első öt oszlop az október 20-a és 25-e között készült Medián közvélemény-kutatás eredménye. A számok azt mutatják, hogy a válaszadók hány százaléka említette magától – tehát felkínált válaszlehetőségek nélkül – az adott eseményt. A hatodik oszlop összehasonlítási alapként szolgál, a 2017. júniusi adatokat mutatja. Az utolsó két oszlop a TV2 és RTL híradó tartalomelemzése alapján, az október 1-je és 19-e közötti híradós bejátszásaik százalékos arányát mutatja.)
A Medián napirendelemzésének adatai egyfelől azt mutatják, hogy a CEU-s kisiklás után a kormány visszatért a számára kedvezőbb, kockázatmentesebb útra, az ellenzék viszont nagyon eltévedt. A javuló gazdasági közhangulat és a jelentős kampányerőforrás-fölény már eleve behatárolja az ellenzék lehetőségeit, a kormány ráadásul ügyesen adagolja a népjóléti intézkedéseket: majdnem minden hónapra jut egy-egy. Most októberben a nyugdíjprémiumot jelentették be, amit igen sok válaszadó fel is tudott idézni. A szokásossá vált migráns-ügyet is sikerült – elsősorban a nemzeti konzultációval – napirenden tartani, ám talán intő jel lehet a kormány számára, hogy a korábbiakhoz képest több – mintegy 3 százaléknyi – válaszadó jelezte, hogy már a könyökén jön ki a “Soros-terv”. Az őcsényi történésekkel, az arra adott miniszterelnöki reakcióval az RTL Klub és az ellenzéki pártok sokat foglalkoztak, ám ismerve a migráció kiemelkedően erős társadalmi elutasítottságát, ez aligha ártott a kormánynak. A kormány számára akár csak minimális veszélyt jelentő népszavazási kezdeményezésekben (korrupció elévülése, mobilgát) mutatott visszakozás is azt mutatja, hogy felismerték: fölényes helyzetükben az is elég lehet, ha nem kockáztatnak, nem konfrontálódnak éles kérdésekben.
Első ránézésre az ellenzék feladata is egyszerű: nem kell mást tenniük, mint felhívniuk a figyelmet a Fidesz három gyenge pontjára, az egészségügyre, az oktatásra, és a korrupcióra. Érdemes megfigyelni, hogy – a júniusi elemzéshez hasonlóan – ezek azok a területek, amelyeket a párt nélküli szavazók is nagyobb arányban említenek a hónap legfontosabb ügyeként. Noha biztos, hogy elviekben ezt nagyon jól tudják az ellenzéki pártok, a gyakorlatban mégis kevés olyan akciót, eredeti kezdeményezést tudtak felmutatni, amelyek mobilizálták volna a választókat. Noha a Jobbik béruniós aláírásgyűjtése biztosan népszerű, átütő sikert nem hozhat addig, ameddig csak egyetlen válaszadó számára volt ez a hónap legfontosabb ügye. Az is feltűnő, hogy messze a jobbikosok említettek a legnagyobb arányban semleges vagy belpolitikától független eseményeket: mintha náluk egy kicsit még mindig tartana a nyári uborkaszezon. A párt az elmúlt hónapokban nem jött elő olyan javaslattal, amely emlékezetes maradt volna akár csak a saját támogatói számára.
Mindezzel együtt a Jobbik problémái teljesen eltörpülnek a baloldaléhoz képest. A Jobbiknál az utóbbi időben semmilyen belharc nem volt, van viszont vezetőjük, szervezetük, van miért aláírást gyűjteniük, kampányuknak van egy egymondatos vezérfonala, és a nekik jutó médiafelületet nem arra használják, hogy saját magukkal foglalkozzanak. Összességében nem olvastam még olyan véleményt (és én se állítanám), hogy a Jobbik fő célja ne a kormányváltás lenne - az már más kérdés, hogy ezt mennyire jól csinálják.
A baloldalon ezzel szemben szinte az összes felsorolt feltétel hiányzik. A „demokratikus ellenzék” pártjainak jutó médiafelület jelentős részét a választási együttműködés technikájáról szóló kérdések teszik ki, és ez így is lesz mindaddig, amíg nem teszik nyilvánvalóvá, hogy milyen formációval indulnak a választáson. Hiába tudják, hogy az egészségügyről, az oktatásról és a fideszes korrupcióról kellene beszélniük, addig csak nagyon kevés lehetőségük lesz erre, amíg az együttműködési kérdést nem zárják le. És hogy miért nem zárták le eddig, amikor a képlet már az év első felében is ugyanez volt? Azért, mert (legalábbis nagy többségükben) arra várnak, hogy majd a jelöltállításig hátralévő néhány hónapban megerősödnek, és akkor majd jobb pozícióból tárgyalhatnak. Csakhogy jelenleg olyan mértékű a Fidesz fölénye, hogy Angyalföld kivételével valószínűleg az összes választókerületet megnyernék, sőt, még listás helyekből is csak mintegy harminchárom jutna a Jobbikon kívüli ellenzéknek, az LMP-től a DK-ig mindnek összesen. (És ez még akkor is igaz, ha a felmérések némileg túl is becsülik a kormány támogatottságát. Fidesz: 49, baloldali-liberális pártok: 24, Jobbik: 18, LMP: 6 százalékot ütöttem be a mandátumkalkulátorba.) Összehasonlításképpen: a 2017. májusi helyzet alapján, hasonló mértékű – 3-4 százalékpontos – túlbecslést feltételezve (Fidesz: 40, baloldali-liberális pártok: 33, Jobbik: 18, LMP: 5), 30 egyéni győzelmet is arathatott volna a baloldali-liberális blokk – még az LMP-vel való koordináció nélkül is (az LMP-t is beleértve 36 listás hely mellett). Nehéz ezt máshogy értelmezni, minthogy az adott pártok vagy politikusok – rosszul felfogott – egyéni érdeke látványosan felülírta azt, hogy megakadályozzák a kormánytöbbséget. Néhány szereplőnek valamelyest nőtt ugyan a részaránya a Jobbik nélküli ellenzéki tortából, csakhogy közben a torta szinte a felére zsugorodott össze!
Pedig a “fundamentumok” nem változtak: az RTL híradó még így se foglalkozott kevesebbet a kormányzat korrupciós ügyeivel, mint tette azt júniusban, csakhogy Botka visszalépése még az ellenzéki közönség figyelmét is elterelte ezekről a kérdésekről. Hiába ítélte el október elején hivatali vesztegetés miatt a Debreceni Törvényszék a korábban fideszes volt polgármestert, Veres Margitot – sőt, az Átlátszó riportja szerint az ügyben az az akkori polgármester, jelenleg fideszes parlamenti képviselő Tiba István is érintett –, az ügyet az ellenzék szinte egyáltalán nem volt képes meglovagolni, nem csoda, hogy egyetlen válaszadó sem említette meg. Czeglédy Csaba ügye ugyanakkor a TV2 híradójának legtöbbet tárgyalt eseménye volt, a válaszadók egy kis csoportja fel is tudta idézni az ügyet. Természetesen az ellenzék mutogathat az asszimetrikus médiahelyzetre vagy akár a bíróság ítélkezési gyakorlatára, ám ennél – a semminél – azért talán többet lehetett volna kihozni az ügyből. Azt se lehet mondani, hogy a kéményseprők tiltakozását vagy a Tesco-dolgozók tüntetését ki tudta volna használni az ellenzék: a támogató nyilatkozatokon kívül semmilyen módon nem mozgósítottak, nem szenteltek komoly figyelmet és jelentősebb erőforrásokat az ügyeknek - így aztán nem véletlen, hogy ezek az a kérdések is kimaradtak az állampolgárok látóteréből.
Azt most még nem lehet megmondani, hogy a választás eldőlt-e már, de az biztos, hogy akár csak a – jelenleg valószínűnek tűnő – kétharmad megakadályozásához is arra lenne szükség, hogy az ellenzék hozzáállása és tematizálása gyökeresen megváltozzon. Mégpedig nem a választás előtt öt héttel, hanem már most.
