Noha jelenleg a Fidesz a 2018-as választás toronymagas esélyesének számít, véleményem szerint a verseny még nem lefutott: reális esélye van egy olyan forgatókönyvnek is, amelyben egyik párt se tud abszolút többséget szerezni. Az ugyanakkor nagyon valószínűtlen, hogy akár a baloldal, akár a Jobbik egymaga többségbe kerüljön.

A 2014-es parlamenti választás egyéni választókerületi eredményeiből kiindulva kifejlesztettem egy mandátumbecslő modellt, amely megmutatja, hogy az egyes pártok feltételezett szavazataránya milyen mandátumeloszlást eredményezne.

A 2010-es és 2014-es választások előtti előrejelzések, illetve a veszprémi és a tapolcai időközi választás alapján úgy tűnik, hogy a Fideszt támogatottságát jelentősen – becslésem szerint mintegy 5-6 százalékponttal – felülmérik a közvélemény-kutatók.

Az ellenzéknek nagyjából 35-40 választókerületben kellene megakadályoznia a kormánypárti győzelmet ahhoz, hogy országosan ne legyen abszolút többsége a Fidesznek. Noha matematikailag ez nem tűnik lehetetlennek, a szereplők viselkedése alapján néha kérdésesnek tűnik, hogy ennek a forgatókönyvnek az elérése mennyire motiválja őket.

Bevezetés

Szinte mindegyik közvélemény-kutató cég azt mutatja, hogy a Fidesz egyedül annyi támogatót tudhat maga mögött, mint az összes többi ellenzéki párt együttvéve: még a 2014-es – kétharmados győzelmet hozó – választás előtt bő egy évvel sem állt ilyen jól a kormány. Mi értelme van ilyen helyzetben mandátumszimulációnak, vagy akár a politikai elemzésnek?

Először is, ahogy azt be kívánom mutatni, a helyzet korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik: a Fidesz fölénye véleményem szerint törékenyebb annál, mint amit első ránézésre gondolhatnánk. Másodszor, sokszor úgy tűnik, hogy nemcsak az átlagpolgár, hanem még a politikai szereplők sincsenek tisztában az egyes választási kimenetelek valószínűségével: az “úgyis a Fidesz nyer” kijelentés helyett talán nem felesleges alaposabban megvizsgálni, hogy ennek valójában milyen esélye van, és mit kellene tennie az egyes szereplőknek, hogy ez ne valósuljon meg.

Készítettem egy mandátumbecslő programot: ez egy olyan felület, amelyet bárki viszonylag egyszerűen használhat. Az oldal elején meg kell adni, hogy mire számítunk 2018-ban, milyen szavazatarányt feltételezünk az egyes pártok esetében. A program ezután kiszámolja, hogy – bizonyos feltételek mellett – a bemeneti szavazatarányok milyen mandátumelosztást eredményeznének: magyarul megadja a választás becsült végeredményét. A mandátumbecslő program saját fejlesztésű, szerzői jogvédelem alatt áll (©). 

Az alábbi írásban felvázolom, hogy – a belinkelt mandátumkalkuláció alapján – milyen forgatókönyvek képzelhetőek el 2018-ig választásmatematikai értelemben, ezek közül melyiknek milyen a realitása, és arra is kitérek, hogy az egyes pártoknak milyen szavazatarányt kell elérniük az egyes kimenetelek megvalósításához. Az oldalon van egy külön szimulációs menüpont, ahol a program – néhány adat megadása után – felrajzolja azt, hogy milyen szavazatarány szükséges egy adott párt győzelméhez, a kormány kétharmadához, vagy éppen ahhoz, hogy patthelyzet alakuljon ki. A mandátumkalkulátort pont azért hoztam létre, hogy mindenki láthassa, hogy működik a választási rendszer, milyen összefüggések vannak a szavazati arányok és a képviselői helyek eloszlása között. Emiatt törekedtem arra, hogy átlátható legyen a módszer: a program minden egyes számról megmutatja, hogyan jött ki, a választási matematika minden egyes lépését láthatóvá és reprodukálhatóvá teszi. A kalkulációhoz tartozó magyarázatok a belinkelt oldalon a megfelelő menüpontok alatt megtalálhatóak, van külön részletes módszertani leírás is. Itt most a főbb feltételezéseket foglalom össze, mielőtt a tanulságokat ismertetném.

Fő alapfeltevések

• A modell azzal számol, hogy – 2014-hez hasonlóan – a szavazatok 95-97 százalékát négy lista fogja megkapni: Fidesz, baloldal (talán MSZP-DK), Jobbik, és LMP (vagy helyettük a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd, a Kétfarkú Kutyapárt, vagy ezek valamilyen kombinációja). Jelenleg szerintem nem valószínű, hogy négynél több erő is átlépje az öt százalékot: ha például a Momentum jutna be, akkor az LMP-nek és az Együtt-nek aligha maradna elég szavazó, hiszen mindegyik kispárt Budapest-központú, átfedik egymást a potenciális merítési bázisuk. Ily módon az LMP tetszőlegesen behelyettesíthető az említett alakulatok bármelyikével.
• A pártok támogatottságának területi (egyéni választókerületi – EVK – szintű) szerkezete alapvetően változatlan marad. Azaz, ha egy párt népszerűségét 2014-hez képest megduplázza a felhasználó, akkor a párt minden EVK-ban pontosan kétszer akkora szavazatarányt fog kapni, mint amit 2014-ben egyéniben kapott: a területi mintázat változatlan lesz. (Eltekintve egy minimális változtatástól, a regionális korrekciótól, ami a 2014 utáni felmérésekben tapasztalható tendenciákkal igazítja ki a pártok támogatottságát az egyes régiókban).
• Nemzetiségi képviselő nem jut be a parlamentbe, 199 mandátumot oszt ki a modell. Határon túliak voksait is meg kell adni, azonban ezek a szavazatok várhatóan csak egy mandátumot befolyásolhatnak.

Természetesen ezek a feltevések egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkeznek: ezért hívjuk ezt mandátumbecslésnek. Megbecsüljük, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján, várhatóan hogyan alakul a pártok közötti mandátumeloszlás egy megadott országos népszerűségi arány mellett. 2010-ben és 2014-ben a teljesen hasonló elven működő, ugyanilyen feltételezéseken alapuló modell becslése csak 2-3 mandátummal tért el a tényleges mandátumszámoktól. Ha valaki a közvélemény-kutatási adatokat akarja a modellbe behelyettesíteni, akkor a pártválasztókra vonatkozó adatokat használja, csak ez lehet ugyanis a választási előrejelzés megfelelő indikátora (különösen kampányidőszakon kívül).

A mandátumkalkuláció eredményei

1. A Fidesznek akkor lesz kétharmada, ha a Jobbikot legalább 19, és a baloldalt is legalább 19 százalékponttal előzi meg. (Ha a kettőből csak az egyik teljesül, akkor nincs kétharmad). A jelenlegi felmérések alapján ez a forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek. Ezek a számok azon a feltevésen alapulnak, hogy az LMP 6 százalékot kap, a Jobbik és a baloldal közül a gyengébb 25 százalékot, három százaléknyi voks pedig kieső pártokra fog érkezni. (Értelemszerűen, ha a harmadik és negyedik párt  arányát alacsonyabbnak feltételezzük, akkor a győztes párt könnyebben jut kétharmadhoz.)  
2. A Fidesznek akkor lesz abszolút többsége, ha a baloldalt legalább 5, és a Jobbikot legalább 7 százalékponttal múlja felül.
3. Egyenlő mandátumarányra lehet számítani a Fidesz és a baloldal között, ha a baloldal 2-3 százalékponttal több szavazatot kap – a Fidesz és a Jobbik között pedig akkor, ha a Fidesz kap egy százalékponttal többet, mint a Jobbik.
4. A baloldalnak akkor lesz abszolút többsége, ha 10 százalékponttal megelőzi a Fideszt (a Jobbik 25 és az LMP 6 százalékon tartása mellett) – a Jobbiknak pedig akkor, ha 5 százalékponttal megelőzi a Fideszt (a baloldal 25 és az LMP 6 százalékon tartása mellett).

Ezek az eredmények a szimuláció menüpontban könnyen reprodukálhatóak. Megtartva a fenti feltételezéseket, a következőféleképpen alakul mandátumkiosztás a Fidesz és a baloldal közötti szavazatkülönbség változtatásának függvényében.  

A legfontosabb eredményeket táblázatban is összegeztem. Tehát például a Fidesznek az abszolút többséghez 5 százalékpontos előnyre van szüksége a baloldallal, 7-re a Jobbikal szemben. feltételezve, hogy a harmadik és negyedik párt 25 illetve 6 százalékot kap, mindezt határon túli voksok nélkül. 

Miért van az, hogy a baloldalnak ugyanahhoz a mandátumarányhoz magasabb szavazati arányt kell elérni, mint a Jobbiknak és a Fidesznek? Azért, mert a kormány 2011-ben a baloldal ellen kalibrálta be a választási rendszert: a baloldali választókerületek átlagosan valamivel nagyobb lélekszámúak (körülbelül 80 ezer fősek), mint a kormánypártiak (kb. 75 ezer fősek), így a baloldali választók szavazati súlya valamivel kisebb. Ebből fakad az, hogy ugyanahhoz a mandátummennyiséghez a baloldalnak  kb. 3 százalékponttal több szavazatra van szüksége (ez nagyjából százötvenezer voks). A Jobbiknak ilyen hátránya nincs. Ez talán abból is megmagyaráz valamit, hogy a Fidesz kampánygépezete miért a Jobbikot vette célkeresztbe az utóbbi hónapokban. 

Jelen pillanatban a baloldali vagy jobbikos egyedüli többség teljesen irreálisnak látszik, de a mandátumegyenlőség is igen távolinak tűnik – sőt, még a Fidesz többségbe kerülésének megakadályozása sem tűnik egyszerűnek. Az alábbi táblázatban láthatóak a jelenleg személyes (face-to-face) felmérést végző kutatások legfrissebb eredményei, és azok átlaga. Mivel a személyes kérdőívezésnél jóval magasabb a válaszadási arány, mint a telefonos kutatásoknál, ezért a továbbiakban is csak ezeket fogom figyelembe venni. (A baloldali pártok eredményei összeadva szerepelnek, noha kérdéses, hogy mennyire lehet összeadni az MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd és a Liberálisok támogatottságát.) 

Legfrissebb felmérések eredményei a pártválasztók százalékában

A táblázat alapján tehát a Fidesznek nemcsak a győzelme, a kétharmada sem forogna veszélyben. (Érdemes beütni a számokat a mandátumkalkulátorba). Véleményem szerint azonban a Fidesz támogatottságát jelentősen – a választani tudók között nagyságrendileg 4-6 százalékponttal – túlbecsülik a felmérések, így a Fidesz többségének borítása már egyáltalán nem lenne lehetetlen.

Miért gondolom, hogy a Fideszt túlmérik a kutatások?

Először is, a közvélemény-kutatások megbízhatóak, nagyon ritkán fordul elő, hogy szisztematikusan több kutatóintézet is hibahatáron túli tévedéssel mér. Amikor mégis ilyen történik, akkor ennek – legalábbis utólag – tudni szoktuk a szakmai okát. A hazai eltérések jórészt éppen a Fidesz túlbecslésében nyilvánulnak meg: a kormánypárt híveinek nincs okuk a rejtőzködésre, hiszen nagy többségben vannak (hallgatás spirálja elmélet). 2010-ben 6, 2014-ben 5 százalékponttal mértek többet a közvélemény-kutatók a Fidesznek, mint amennyit ténylegesen kapott az országgyűlési választáson. Ezzel a jelenséggel persze tisztában vannak a kutatók is, ezért a választás előtt többen úgynevezett szakértői becsléssel korrigálják a mért adatot: néhány százalékponttal “lekerekítik” azt a Fidesz esetében, így általában növelik az előrejelzések pontosságát. Az is intő jel lehet a Fidesz számára, hogy a teljes népességben – és különösen a bizonytalanok között – többségben vannak azok, akik kormányt szeretnének váltani, csak sokan közülök (még) nem találtak megfelelő alternatívát.

2015 februárjában a veszprémi, áprilisában a tapolcai időközi választáson szerepelt a Fidesz lényegesen rosszabbul, mint amit a közvélemény-kutatások alapján várhattunk volna. Veszprémben 33.8, Tapolcán 34.3 százalékot ért el a Fidesz – márpedig egyik EVK sem számít baloldali vagy jobbikos fellegvárnak, a kormánypárt 2014-ben mindkettőben nagyjából az országos eredményével egyszintű támogatottságot ért el (sőt, Veszprémben kicsit jobbat). Ez alapján nagyon valószínű, hogy 2015 tavaszán a Fidesznek nem lett volna meg az abszolút többsége egy előre hozott országos választáson – pedig a felméréseket akkor is viszonylag magabiztosan vezette! Két olyan EVK-t bukott el a Fidesz, amit egy éve még 20 százalékpontos fölénnyel nyert meg. A mandátumbecslő modell a veszprémi időközi alapján 31, a tapolcai alapján pedig 34 százalékos országos támogatottságot kalkulált a kormánynak: ilyen országos népszerűség mellett kapta volna meg a két időközin tapasztalt szavazatarányt (a modell abból indul ki, hogy a körzetek közötti erősorrend, az arányok nem változtak érdemben 2014 óta). A személyes megkérdezéses közvélemény-kutatások átlaga szerint a kormánypárt 2015 februárjában 38, áprilisában pedig 37 százalékon állt, tehát ez alapján úgy tűnik, hogy a veszprémi időközi idejében átlagosan 7, a tapolcai alatt pedig 3 százalékponttal becsülték túl a Fidesz népszerűségét a felmérések.

Természetesen vitatható, hogy egy időközi választásból milyen mértékben lehet országos tendenciákra következtetni. A szkeptikusok ilyenkor leggyakrabban hangoztatott érve, hogy az ellenzék egy-egy időközire jobban tud mozgósítani, mint az országos választásra – de ez a Fideszre is igaz! Az ugyanakkor vitathatatlan, hogy pont az időközik után, 2015 nyarán-őszén következett be a fordulópont: a migránsválság rendkívüli módon megszilárdította a Fidesz helyzetét.

Milyen esélyek vannak most?

Ha a fenti érvelést elfogadva azt feltételezzük, hogy a kutatások most is hasonló mértékben felülmérik a Fideszt, akkor a valós támogatottsága 44 százalék körül lehet, míg a többi párté kicsit magasabban: az elvesző 5 százalékból adjunk hozzá másfél-másfél százalékot a Jobbikhoz és a baloldalhoz, egyet pedig az LMP-hez, így Fidesz 44, Jobbik 19, baloldal 28, LMP 5 erősorrendet kaphatunk. Ezzel a Fidesz még mindig magabiztosan – majdnem kétharmaddal – nyerne, de egy veszélyes zónához érkezne el: ha további 6 százalékpontnyi szavazója elbizonytalanodna és a baloldal meg tudna szólítani ugyanilyen nagyságú bizonytalan tömeget (vagy a Jobbik egy kicsit többet), akkor máris hibahatáron belüli közelségben lenne az abszolút többség elvesztése. Ez egy kampányban, ahol rendszerint jelentős bizonytalan szavazói tömb aktivizálódik – akik nagy része eleve kormányváltást akar –, egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Annál is inkább, mert ennek a bizonytalan tömegnek jó része már ott volt az ellenzéki pártoknál 2015 tavaszán.

A mandátumbecslés szerint a biztos abszolút többséghez 106-ból nagyjából 67-70 EVK-t kell megnyernie a Fidesznek (ez egyébként igaz a baloldalra és a Jobbikra is). Úgy is mondhatjuk tehát, hogy az ellenzéknek (baloldalnak és a Jobbiknak együttvéve, de nem együttműködve) 36-39 EVK-ban kell megakadályoznia a Fidesz győzelmét (2014-ben ez mindössze 10-ben sikerült). Mivel a választókerületek erősorrendje, a támogatottság területi mintázata nagyfokú folytonosságot mutat a választások között, ezért már most lehet tudni, hogy melyik az a nagyjából 40 darab EVK, amelyben eldőlhet a többség. Az ellenzéknek tehát nincs más dolga, mint erőforrásait az alábbi körzetekre összpontosítani:

Érdemes megfigyelni, hogy a baloldal és a Jobbik között kicsi a konfliktuszóna: csak az egyik miskolci körzetben, Dunaújvárosban és Nagykanizsán lehetnek mindketten „érdekeltek”. A fenti felsorolás a modell számain alapuló, szubjektív megfontolásokkal (például helyi polgármesterek megléte) kiegészített becslés. Természetesen számos tényező van, amit még sem a modell, sem az én szubjektív becslésem nem tud figyelembe venni (jelöltek személye legtöbb helyen még nem is ismert).  

Végül, nem gyakran, de a magyar politikában is történnek teljesen váratlan események: az említett időközik mellett például ilyen volt a Jobbik és az LMP berobbanása, de arra se gondoltak volna sokan, hogy egy két hónapja még teljesen ismeretlen szervezet összegyűjt 266 ezer aláírást Budapesten, mindössze 30 nap alatt. Ha alapvetően megváltozik a politikai paletta, akkor természetesen a modellt is hozzá fogom igazítani. A fenti megjegyzések a jelenlegi, 2017 februári állapotot tükrözik. 

***

Összességében tehát véleményem szerint pusztán matematikai alapon még nem dőlt el, hogy a következő ciklusban is tud-e egyedül kormányozni a Fidesz, így nem biztos még az sem, hogy a 2018 után következő miniszterelnököt is Orbán Viktornak hívják majd.  

Ugyanakkor természetesen a választási matematika függ attól is, hogy a szereplők mennyire racionálisak és mennyire egyenlő a versenyhelyzet (kampányolási feltételek, médiaviszonyok) - márpedig az ellenzék e tekintetben elég rosszul áll. Az igazán furcsa az, hogy néha a szemlélőnek az a benyomása, hogy maguk az ellenzéki politikusok sem mérik fel helyesen az esélyeiket. Vona Gábor még pár napja is azt nyilatkozta, hogy csak azzal lenne elégedett, ha a pártja egy százalékkal megelőzné a Fideszt, különben lemondana – márpedig ez az előzés teljesen valószínűtlennek tűnik most. A baloldalon pedig az illúziók helyett inkább a kishitűségnek vannak jelei, egymást is gyakran azzal vádolják a baloldali politikusok, hogy nem érdekeltek a kormányváltásban – nyilvánvalóan abból a megfontolásból, hogy “a Fideszt úgysem lehet legyőzni”. Pedig könnyen lehet, hogy sokkal inkább az ilyen beletörődő hozzáállás, mintsem a választási matematika az, ami bebetonozza a Fideszt.

****

köszönöm az eddigi visszajelzéseket, kommenteket, a választókörzetek felsorolását kiegészítettem Tiszavasvárival és Szekszárddal