A 2017. januári politikai napirend sokat megmagyaráz a Fidesz magabiztos fölényéből: a társadalom jelentős része fontosnak tartotta a hangulatjavító gazdasági intézkedéseket, miközben a 4-es metró a baloldali ellenzéket, a Vona elleni lejárató kampány pedig a Jobbikot sújtotta. 2017 első két hónapjában egyedül az olimpiai aláírásgyűjtés sikere jelenthetett valódi veszélyt a kormánypárt helyzetére.
Korábbi vélekedésekkel szemben az alábbi napirend-elemzés és médiafogyasztási adatok azt bizonyítják, hogy a Vona Gábor elleni negatív kampány nem volt hatástalan, az „ügy” még a Jobbik saját szavazói között sem maradt visszhangtalan. A párt gyengülésének további oka lehet, hogy az elmúlt évben számos olyan meghatározó téma volt napirenden (vasárnapi zárvatartás, menekültek, olimpia), amelyben a Jobbiknak nem volt következetes, könnyen felismerhető, a többi pártétól világosan elkülöníthető álláspontja.
Ha az emberek pártválasztását a világnézetük, a társadalmi csoport-hovatartozásuk, vagy a kedvenc pártjukhoz való hűség határozza meg, akkor hónapról hónapra mégis miért ingadoznak valamelyest a pártok támogatottsági szintjei? Nyilvánvalóan az aktuális, nagy nyilvánosságot kapó ügyek miatt. Ezt az összefüggést vizsgálja a politikai napirend-elemzés.
Az alábbiakban két adatforrást használok. A Medián egy hónapja, 2017. január 27-e és 30-a között végzett közvélemény-kutatása során megkérdezte a válaszadókat, hogy mit találtak a hónap legfontosabb közéleti ügyének („Mi történt az elmúlt hetekben a magyar közéletben, ami felkeltette az Ön érdeklődését, amit a saját szempontjából fontosnak tart?”). Az alábbi táblázat első oszlopában ezek összesítése szerepel. Nem voltak felkínált válaszlehetőségek, az 1200 válaszadó 1200 féle választ adott, ám az egylényegű, egy kaptafára menő említéseket az áttekinthetőség kedvéért egy kategóriába rendeztem. A módszer, az úgynevezett nyitott kérdés előnye, hogy a válaszadók arról beszélhetnek, amire maguktól is gondolnak, tehát feltehetően valóban ezeket az ügyeket tartják fontosnak (az előre leírt válaszopciókkal úgy is egyet lehet érteni, hogy előtte a választó még nem is gondolt az adott ügyre). A napirend-érzékelés eredményei a táblázat első öt oszlopában láthatóak (százalékos formában). Az utolsó két oszlopban a két legnézettebb hírműsor, a TV2 Tények és az RTL híradó január 9-e és 26-a közötti közéleti-politikai vonatkozású bejátszásai találhatóak, szintén százalékban (a TV2-nél 33, az RTL-nél 53 db bejátszásról van szó). Mindkettőre, de különösen a Tényekre jellemző, hogy a műsoridő nagy részét az időjárás, útviszonyok, bűnügyi hírek és hasonló nem-politikai témák teszik ki (ezek nem szerepelnek a táblázatban). Tehát például a veronai buszbalesetet, a szmogriadót, és az egyéb, egyetlen politikai erőnek sem kedvező ügyet az összes válaszadó 35, az MSZP- és DK- szavazók 18 százaléka idézte fel; a TV2 a bejátszások 18, az RTL 24 százalékában foglalkozott az adott témával. A válaszadói említéseket és a híradásokat is – ahol lehetett – aszerint soroltam be, hogy kedvező színben tüntetik-e fel az érintett pártokat.
Az adatok alapján először is az a nyilvánvaló tény állapítható meg, hogy összefüggés van a napirend-érzékelés és a média tartalma között: általában azok az ügyek határozzák meg a választóközönség gondolkodását, amelyek nagy nyilvánosságot kapnak a médiában, a hírekből szinte teljesen kimaradó egészségügy és oktatás pedig az állampolgárok számára is feledésbe merült (a szakirodalom ezt nevezi agenda-settingnek). Ugyanakkor vannak kivételek is, a pártpolitikai híreket például sokan figyelmen kívül hagyták. Ellenkező példa a közelmúlt népszerű gazdasági intézkedései (ÁFA-csökkentés stb.), amelyeket annak ellenére említették sokan, hogy a kereskedelmi híradók hanyagolták a témát (még január elején és december végén is) – igaz, a táblázatban kisebb nézettségük miatt nem szereplő közszolgálati televíziók nagy erőkkel sulykolták ezeket. Általában is megfigyelhető olyan munkamegosztás a kormánypárti tévékben, hogy a „jó híreket” elsősorban az közszolgálati televíziók közvetítik, a politikai ellenfelek lejáratásáért pedig inkább a Tények a felelős.
Szembeszökő, hogy a Tények célkeresztjébe milyen mértékben került be Vona Gábor: az összes politikai vonatkozású hír negyede(!) a Jobbik elnökével foglalkozott („Mecsetet építene Vona”, „Századvég: népszerűtlen Vona”, „Vona ellen tüntettek”, „Nyakó Vona fenekéről beszélt”). Ehhez képest a baloldallal kesztyűs kézzel bántak, még leginkább az olimpiaellenes érveket és megszólalókat igyekeztek hitelteleníteni a vizsgált időszak végén. Az RTL híradója szinte antitézise a Tényeknek: nagyon sok riportban számolt be korrupcióról, a kormánypárti politikusok és háttéremberek viselt dolgairól, és más, a Fidesz számára kedvezőtlen témákról. Míg a Tények egyetlen negatív riportot sem közölt a kormányról, az RTL híradó az ellenzék befeketítésének nem adott teret.
Szintén erős tanulsága az adatoknak, hogy a napirend-érzékelés csak korlátozott mértékben függ attól, hogy ki melyik párt híve. Az ÁFA-csökkentést és a béremeléseket inkább a kormánypártiak, a Fideszre nézve negatív ügyeket pedig értelemszerűen inkább az ellenzékiek hozták szóba – azonban a nem kifejezetten pártpolitikai témák kapcsán már nem voltak tetten érhetőek markáns különbségek. Ennek részben az lehet a magyarázata, hogy Magyarországon meglepően sokan tájékozódnak pártpolitikai ízlésükkel ellentétes médiából is: az RTL Híradót és a Tényeket a kormánypártiak, baloldaliak és a jobbikosok is nagy többségükben jelölték meg tájékozódási forrásként.
A Fidesz számára rendkívül kedvezően alakult a januári politikai napirend: a gazdasági intézkedések mellett az olaszországi buszbalesetre adott kormányzati reakció is számos elismerést váltott ki a válaszadókból, a 4-es metró ügye pedig a baloldalra égett rá. Azt is aligha bánják a kormányzati kommunikációért felelős vezetők, hogy az egészségügy és az oktatás háttérbe szorult januárban. A migránsos-tematikát nem sikerült ugyan a korábbi szinten napirenden tartani, ám az egyetlen igazi probléma az olimpiai aláírásgyűjtés volt, ami nem is annyira januárban, hanem februárban bizonyult ártalmasnak. Összességében a Fidesz számára negatív témákat csak minden negyedik-ötödik válaszadó idézett fel, kifejezetten kedvező témákra viszont 35 százalék asszociált. Az is kormánypárti siker, hogy az ÁFA-csökkentést, a 4-es metrót és Orbán beszédét a bizonytalanok, sőt még az ellenzéki szavazók is nagy arányban említették. Ugyancsak kommunikációs eredménynek fogható fel, hogy 5 százaléknyi választópolgár még januárban is a migráns-témát tartotta a hónap legfontosabb ügyének, amikor pedig igen kevés nagy visszhangot kiváltó fejlemény történt. A népszavazási aláírásgyűjtés sikere, az arra adott felkészületlen és egy ideig kaotikus kormányzati reakciók ismeretében nem lennék meglepve, ha a márciusi felmérésekben valamelyest visszaesne a Fidesz támogatottsága a januárban tapasztalt csúcshoz képest.
Botka színrelépésével a baloldal a szokottnál valamivel több pozitív említést és híradást kapott, ugyanakkor az adatok alapján áttörésről semmiképpen sem beszélhetünk.
Január (és az elmúlt hónapok) vesztese egyértelműen a Jobbik. Noha 2016 őszi-téli adatok – és elemzői vélemények, beleértve az enyémet is – alapján még úgy tűnt, hogy a Vona Gábor elleni lejárató kampány hatástalan volt (sőt, kontraproduktív lehet), a napirend-elemzés nem ezt mutatja. Az persze nem sok, hogy 4 százaléknyi válaszadó említette legfontosabb ügyként (és további 2 százalék második legfontosabbként) valamelyik „Vona-ügyet”, ám kevésnek sem lehet tekinteni ahhoz képest, hogy milyen fontos társadalmi kérdéseket utasított maga mögé. A Jobbiknak a leginkább riasztó az lehet, hogy még a saját szavazói is szinte ugyanolyan arányban említették negatívumként a pártelnök állítólagos viselt dolgait, mint a többiek (persze, az is igaz, hogy közülük többen „álltak ki” Vona mellett). Ismét emlékeztetnék arra, hogy Medián és a Mérték médiaelemzése szerint a Jobbik támogatóinak 77 százaléka a TV2-ből, 75 százaléka a közszolgálati televíziókból, 44 százaléka a közszolgálati rádiókból, 49 százalékuk pedig az origo-ból is tájékozódik, saját bevallásuk szerint.
Ezek után nagyon meglepő lenne, ha ez nem járult volna hozzá a Jobbik támogatottságának visszaeséséhez: a párt a teljes szavazókorú népességben a személyes adatfelvétellel készült kutatások átlaga alapján 2016 januárjában és februárjában 14, 2017 hasonló időszakában viszont már csak kevesebb, mint 11 százalékán áll (ez szignifikáns különbség), különösen a legfrissebb Republikon-mérés mutat szisztematikus csökkenést az utóbbi hónapokban (a 2016 nyári szinthez képest egyedül a Nézőpontnál nincs visszaesés).
Véleményem szerint a Jobbik beragadásának más okai is vannak:
- Adatok nélkül is nyilvánvaló, hogy a kormány a migráns-tematikával tartósan meg tudott szólítani olyan szavazókat, akik egyébként a Jobbikkal (is) szimpatizálnának.
- Szintén magától értetődő, hogy a néppártosodás miatt a párton belül kialakult feszültségek sem használtak a Jobbiknak.
- Talán azt sem kell hosszan indokolni, hogy a régi szavazók elidegenítése gyorsabban szokott menni, mint az újak meggyőzése (Fidesz 1993-1998).
- Botka és a Momentum megjelenésével élénkülés jelei mutatkoznak a baloldalon, ami nemcsak médiafelületet vesz el a Jobbiktól, hanem azt a hitet is rombolja, hogy a Jobbik lenne a kormányváltás garanciája. A Medián adatai alapján 2015 decemberében 13 százalék gondolta, hogy a Jobbik, és mindössze 7 százalék, hogy a baloldal fogja nyerni a következő választást – ez az arány 2017 január végére megfordult, 13 százalék szerint a baloldal, és csak 9 százalék szerint a Jobbik számít esélyesnek (az elsöprő többség persze a Fidesz győzelmére számít). Már korábban is utaltam rá, hogy a baloldal és a Jobbik sok tekintetben legalább annyira politikai ellenfelei egymásnak, mint a Fidesznek.
- A Jobbik az utóbbi hónapokban (talán évben) egyedül a letelepedési kötvények ügyében tudott igazán a figyelem középpontjába kerülni és lépéskényszerbe hozni a kormányt viszont a vasárnapi zárvatartáshoz hasonlóan az olimpia ügyében sem volt teljesen következetes, jól kommunikálható álláspontja. Valamelyest érthető volt a döntés, hogy a néppártosodó stratégiát az szolgálja jobban, ha a népszerűbb, kormányellenes álláspontot veszi fel a Jobbik - csakhogy ezen a térfélen számos riválisa akadt, akik azt következetesebben, és az aláírásgyűjtésük miatt hitelesebben képviselték. Ugyanakkor a kormány meghátrálásával mindkét ügyben maradt egy képviselet nélküli álláspont: egyik párt sem tartott ki a többségi véleménnyel szembemenve a veszett ügynek látszó zárvatartás és olimpia mellett – pedig mindkettőnek volt legalább 30-40 százaléknyi biztos támogatója! (Kivétel az önálló tényezőnek nem tekinthető KDNP.) Utólag könnyű okosnak lenni, de talán a Jobbik jobban járt volna, ha ezt az elárvult tömeget próbálja megszólítani – ráadásul ez mindkét esetben sokkal inkább összhangban lett volna a párt eredeti ideológiai karakterével.
