A magyar utánpótlásnevelés helyzetének következménye rajzolódik ki az A-válogatott összeállításán és játékán.
Az EB szereplés inkább szerencse(illetve a megnövelt létszám következménye) volt, mint tényleges tudás. Sokaknak nehéz feldolgozni, hogy a futballtörténelmünk köszönő viszonyban sincs a jelennel.
@politologus: A Facebook-on vagy egy olyan értelmezés, hogy ebben nagy adag irónia vagy nevelési szándék is van. Így azért már érthetőbb.
Talán megért volna egy mondatot annak a hangsúlyozása, hogy az ötlet a létező törésvonalak közül csak egyet vesz figyelembe - s ekkor a felosztás is nagyjából stimmel.
Mindenképpen hiányzik a felsorolásból egy valóban Jobboldali Demokrata blokk - nem vitatom, hogy ebbe a jelenlegi is Fideszből is kerülhetnének néhányan, ha nem is a mostani vezetőik közül - de ilyen kezdeményezések ma még meglehetősen embrionális állapotban vannak (MoMa, PKP, Eötvös csoport, Új Kezdet) - mert a Fidesznek és Jobbiknak valóban nem az EPP-ben van a helye.
Úgy tűnik, a politológusok nagy része még mindíg ott tart, hogy a Jobbikot összemossa a Fidesszel, hogy így tudja ráhúzni a kormánypártra a szélsőjobboldali jelzőt.
Nem akanak szembenézni azzal, hogy a Jobbik megalakulása óta egy szélsőségesen baloldali párt. Nem csak az határozza meg egy párt helyét a politikai palettán hogy hova teszi magát a választási küzdelemben hanem az, hogy milyen programot hirdet, főként pedig az hogy mit tesz. A Jobbik nagyrészt átvette a Nyilaskeresztes Párt gondolatvilágát, és szociális programmját is. Hogy a Nyilaskeresztes Párt mennyire volt baloldali szocialista, azt nem csak a választási programja, hanem szülőatyjának elnevezése is mutatja. Őket úgy hívták hogy Német Nemzeti Szocialista Párt. (Korábban: Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt. Igen hasonlit a Magyar Szocialist Munkáspárt elnevezéshez.)
A Nyilaskeresztes Párt Számos tagjához például azért nem nyúltak hozzá 1945 után, mert egy jelentős részének 1919-es kommunista párttagkönyve volt. Ezek gond nélkül léptek be azonnal a Komunisták Magyarországi Pártjába, számos "kisnyilast" zsarolással "invitálva" magukhoz. Ma szociáldemokrata programot nem képvisel senki magyarországon. Liberális politikáról pedig (ami egyébként jól megfér a konzervatív irányzattal) még csak nem is beszélhetünk a XX. század kezdete óta. A liberális azért lett szitokszó Mo.-on, mert akik lejáratták, azok valójában anarchisták. A mai politikai palettán nincs esély egy működőképes váltópárt kialakítására, mert ha a választópolgár azt látja, hogy az aspiránsok már a választások előtt marakodnak a még meg sem szerzett koncon, és senki nem mer hátat fordítani az elvtársának félve hogy az leszúrja, akkor jobb meggyőződése ellenére is inkább szavaz a Fideszre, minthogy aztán egy anarchia kellős közepén találja magát.
@Le Orme:
"nemzeti liberalizmus (19 századi) jó lenne,"
Te, itt nálunk már a huszonegyedik (21., vagy ha a migráns arab számok zavarnak: XXI.) század zajlik már közel két évtizede, nem lehet, hogy véletlenül egy másik idősíkba tévedtél valahogy?
Csak kérdem, amúgy nem gond.
Nekem :)
Szerencsére - mondom én.
Ugyanis még egy ilyen (jellegű) elképzeléshez is elengedhetetlen lenne egy pillanatnyi 'tabula rasa', azaz egy ahhoz hasonló állapot, amikor az összes madár felrebben a fáról, mielőtt újra visszaülnének, de már egy új összeállításban.
Anélkül a meglévő őskövület maradványok - MSZP, fidesz, - tovább foltozgatják az "eszmei" alapjaikat(?) a hatalom megszerzése/megtartása és a konc újbóli elosztása érdekében, a többiek meg fűt-fát összehordanak, csakhogy elkülönülhessenek kissé, a "saját identitás" kitalálása majdnem olyan fontos számukra, mint biztos politikai pozicióba jutni...
Röviden: itt először szét kéne rugni a mai gyülekezeteket valamilyen módon, hogy legyen esély újraformálni a jelenlegi langyos masszát végre "valamivé".
De addig is jól szórakozunk, nem?
Gazdag ország, vidám nép, stb.
nincs szükség baloldalra, a zöldek is károsak
nemzeti liberalizmus (19 századi) jó lenne, de a mai liberálisok a legkártékonyabb baloldalt képviselik (drogosok és bűnözők jogait, feminácizmust), szalonképtelenek
Itt többen túl korán túl erősen ítéltek. "Funkcionális és ideológiai szempontból", írja Enyedi, nem kell itt többre gondolni. A gondolatkísérlet persze azt is jelenti, hogy a jelenlegi pártrendszerünk diszfunkcionálisabb, már ha az értékteremtést, a jó politikát, a versenyt, a fenntarthatóságot és a korrigálhatóságot prioritásnak tekintjük. Mellesleg Enyedi Zsolt nagyon nem akárki a témában, még ha gyíkemberek koalíciókötési hajlandóságáról beszélne, azt is tessék figyelemmel hallgatni és végiggondolni.
Én inkább hárompárti parlamentet látnék szívesen: Fidesz(-KDNP), MSZP, Jobbik. A többi: Együtt, DK, LMP, Momentum stb. mehet a süllyesztőbe, remélem, egyik sem éri el az 5%-ot. A dolog ott ment félre, amikor Gyurcsány kiszállt az MSZP-ből és megalakította a DK-t. Enélkül jövőre az MSZP győzelemre esélyes párt lenne.
Gyurcsánynak sokat köszönhet a Fidesz: '10-ben fölényes, '14-ben szűkös kétharmados, '18-ban már nem olyan fölényes, de azért biztos győzelem(jósolom én!).
Reme fikció, egyetlen probléma, hogy az eredeti besorolások szerint lettek összerakva a csapatok és hiányzik egy-két erőtér is.
- a fidesz már nem jobboldali polgári, hanem rákosi korszakot idéző bolsevik diktatorikus párt.
- az mszp meg egy késő mszmp/kisz jellegű, kicsit szocdem alakulat.
- a kereszténydemokraták kompletten hiányoznak, ami ma a kdnp, az nem az...
- a jobbik átvette a jobbközép polgári szárnyat, ha tényleg el tudják dobni az náci ideológiákat, hatalmasat kaszálhatnak!
- az lmp az ökoterrosrista neobolsevik stílusával a fideszhez kapcsolható...
- a liberálisok és a momentum nem játszik, utobbi szerehezhet pár helyet, de nincs semmiféle tömegbázisa ma egyik alakulatnak sem.
- a maradék picik párosodhatnak a inkább klasszikus liberális balközép jellegű dk-val, de nem gyujcsánnyal...
.
Na de ami a legnagyobb probléma, az az, hogy bárhogy osztjuk a lapokat, a fidesszel szemben akkor is csak a másik három EGYÜTT tud bármilyen eredmény elérni.
Ugyanis bármely pártokat is nézünk, csak a mostani alig 30%-nyi aktív választókat képviselik, a döntő többségnek ekkor sem lenne pártja!!!
Mivel csak egy jobbközép polgári vonal lenne a magyarok számára elfogadható, például egy német mintájú keresztényliberális koalíció, és olyan ma nincs..., minden marad a régiben.
A gond talán az, hogy a semlegeseket és sok kiábrándultat (a balosokat is!!!) ma már a jobbik tudja csak megszólítani, hiszen minden "demokratikus" erő már leszerepelt, kiderült, csak a parlamenti helyekre utaznak, nincs egyiknek sem programja a társadalmi gondokra...
Az eddigi pártok emberei asszisztáltak ahhoz, hogy a tolvaj fideszesek lebontsák a demokráciát, a jogállamot és szétlopják az országot. A tolvaj bűnöző fideszesekkel takarodjanak a csába! Aki meg megérdemli, sittre vele! Ennyike.
Szóval csinálhatod, mintha itt minden a legnagyobb rendben menne, de csak magadból csinálsz hülyét. Bocs.
Minden kocsmában esténként legalább tíz ennél színvonalasabb politikai fantáziálgatás elhangzik, általában olyanok szájából, aki ki se tudják kimondani, hogy politológus, és a tízből kettőben a gyíkemberek is komoly szerepet kapnak.
Ennek se füle, se farka...
Akkor lehet majd belőle valami, ha a mostani vezetők - s nem csak Gyurcsány - kikopnak, a jelenlegi pártok valahogy felszámolódnak, s minden az alapokról indulna újra.
Tény, hogy ideológiai alapon van benne valami - de az identitások és a személyi adottságok legalább ilyen mély szakadékot jelentenek a pártok között.
Róna Dániel blogja
Utolsó kommentek:
Pol Komment · http://polkomment.blog.hu 2017.11.13. 11:30:24
Bejegyzés: 9. Medián napi(t)rend. Miért van csúcson a Fidesz?
Kolompár Deszpászító 2017.11.13. 09:45:49
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
Geo_ 2017.11.12. 21:35:14
Bejegyzés: 9. Medián napi(t)rend. Miért van csúcson a Fidesz?
RónaDániel 2017.10.11. 16:46:44
Bejegyzés: A magyar foci és a realitás
huntejesember 2017.10.11. 16:32:16
Az EB szereplés inkább szerencse(illetve a megnövelt létszám következménye) volt, mint tényleges tudás. Sokaknak nehéz feldolgozni, hogy a futballtörténelmünk köszönő viszonyban sincs a jelennel.
Bejegyzés: A magyar foci és a realitás
Geo_ 2017.09.13. 17:34:39
Talán megért volna egy mondatot annak a hangsúlyozása, hogy az ötlet a létező törésvonalak közül csak egyet vesz figyelembe - s ekkor a felosztás is nagyjából stimmel.
Mindenképpen hiányzik a felsorolásból egy valóban Jobboldali Demokrata blokk - nem vitatom, hogy ebbe a jelenlegi is Fideszből is kerülhetnének néhányan, ha nem is a mostani vezetőik közül - de ilyen kezdeményezések ma még meglehetősen embrionális állapotban vannak (MoMa, PKP, Eötvös csoport, Új Kezdet) - mert a Fidesznek és Jobbiknak valóban nem az EPP-ben van a helye.
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
szofista 2017.09.11. 23:23:59
Nem akanak szembenézni azzal, hogy a Jobbik megalakulása óta egy szélsőségesen baloldali párt. Nem csak az határozza meg egy párt helyét a politikai palettán hogy hova teszi magát a választási küzdelemben hanem az, hogy milyen programot hirdet, főként pedig az hogy mit tesz. A Jobbik nagyrészt átvette a Nyilaskeresztes Párt gondolatvilágát, és szociális programmját is. Hogy a Nyilaskeresztes Párt mennyire volt baloldali szocialista, azt nem csak a választási programja, hanem szülőatyjának elnevezése is mutatja. Őket úgy hívták hogy Német Nemzeti Szocialista Párt. (Korábban: Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt. Igen hasonlit a Magyar Szocialist Munkáspárt elnevezéshez.)
A Nyilaskeresztes Párt Számos tagjához például azért nem nyúltak hozzá 1945 után, mert egy jelentős részének 1919-es kommunista párttagkönyve volt. Ezek gond nélkül léptek be azonnal a Komunisták Magyarországi Pártjába, számos "kisnyilast" zsarolással "invitálva" magukhoz. Ma szociáldemokrata programot nem képvisel senki magyarországon. Liberális politikáról pedig (ami egyébként jól megfér a konzervatív irányzattal) még csak nem is beszélhetünk a XX. század kezdete óta. A liberális azért lett szitokszó Mo.-on, mert akik lejáratták, azok valójában anarchisták. A mai politikai palettán nincs esély egy működőképes váltópárt kialakítására, mert ha a választópolgár azt látja, hogy az aspiránsok már a választások előtt marakodnak a még meg sem szerzett koncon, és senki nem mer hátat fordítani az elvtársának félve hogy az leszúrja, akkor jobb meggyőződése ellenére is inkább szavaz a Fideszre, minthogy aztán egy anarchia kellős közepén találja magát.
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
morph on deer 2017.09.11. 23:12:07
"nemzeti liberalizmus (19 századi) jó lenne,"
Te, itt nálunk már a huszonegyedik (21., vagy ha a migráns arab számok zavarnak: XXI.) század zajlik már közel két évtizede, nem lehet, hogy véletlenül egy másik idősíkba tévedtél valahogy?
Csak kérdem, amúgy nem gond.
Nekem :)
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
morph on deer 2017.09.11. 23:04:42
"... nem kell itt többre gondolni."
Szerencsére - mondom én.
Ugyanis még egy ilyen (jellegű) elképzeléshez is elengedhetetlen lenne egy pillanatnyi 'tabula rasa', azaz egy ahhoz hasonló állapot, amikor az összes madár felrebben a fáról, mielőtt újra visszaülnének, de már egy új összeállításban.
Anélkül a meglévő őskövület maradványok - MSZP, fidesz, - tovább foltozgatják az "eszmei" alapjaikat(?) a hatalom megszerzése/megtartása és a konc újbóli elosztása érdekében, a többiek meg fűt-fát összehordanak, csakhogy elkülönülhessenek kissé, a "saját identitás" kitalálása majdnem olyan fontos számukra, mint biztos politikai pozicióba jutni...
Röviden: itt először szét kéne rugni a mai gyülekezeteket valamilyen módon, hogy legyen esély újraformálni a jelenlegi langyos masszát végre "valamivé".
De addig is jól szórakozunk, nem?
Gazdag ország, vidám nép, stb.
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
Le Orme 2017.09.11. 22:56:47
nemzeti liberalizmus (19 századi) jó lenne, de a mai liberálisok a legkártékonyabb baloldalt képviselik (drogosok és bűnözők jogait, feminácizmust), szalonképtelenek
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
ogli dzsí 2017.09.11. 22:48:27
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
VaradiJanos 2017.09.11. 22:35:42
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
politologus · http://politologus.blog.hu 2017.09.11. 22:30:22
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
laci_52 2017.09.11. 22:24:29
Gyurcsánynak sokat köszönhet a Fidesz: '10-ben fölényes, '14-ben szűkös kétharmados, '18-ban már nem olyan fölényes, de azért biztos győzelem(jósolom én!).
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
Duplaxiii 2017.09.11. 22:19:14
- a fidesz már nem jobboldali polgári, hanem rákosi korszakot idéző bolsevik diktatorikus párt.
- az mszp meg egy késő mszmp/kisz jellegű, kicsit szocdem alakulat.
- a kereszténydemokraták kompletten hiányoznak, ami ma a kdnp, az nem az...
- a jobbik átvette a jobbközép polgári szárnyat, ha tényleg el tudják dobni az náci ideológiákat, hatalmasat kaszálhatnak!
- az lmp az ökoterrosrista neobolsevik stílusával a fideszhez kapcsolható...
- a liberálisok és a momentum nem játszik, utobbi szerehezhet pár helyet, de nincs semmiféle tömegbázisa ma egyik alakulatnak sem.
- a maradék picik párosodhatnak a inkább klasszikus liberális balközép jellegű dk-val, de nem gyujcsánnyal...
.
Na de ami a legnagyobb probléma, az az, hogy bárhogy osztjuk a lapokat, a fidesszel szemben akkor is csak a másik három EGYÜTT tud bármilyen eredmény elérni.
Ugyanis bármely pártokat is nézünk, csak a mostani alig 30%-nyi aktív választókat képviselik, a döntő többségnek ekkor sem lenne pártja!!!
Mivel csak egy jobbközép polgári vonal lenne a magyarok számára elfogadható, például egy német mintájú keresztényliberális koalíció, és olyan ma nincs..., minden marad a régiben.
A gond talán az, hogy a semlegeseket és sok kiábrándultat (a balosokat is!!!) ma már a jobbik tudja csak megszólítani, hiszen minden "demokratikus" erő már leszerepelt, kiderült, csak a parlamenti helyekre utaznak, nincs egyiknek sem programja a társadalmi gondokra...
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
Netuddki. 2017.09.11. 21:57:30
Szóval csinálhatod, mintha itt minden a legnagyobb rendben menne, de csak magadból csinálsz hülyét. Bocs.
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
scr 2017.09.11. 21:27:00
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.09.11. 21:09:03
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
Geo_ 2017.09.11. 16:44:52
Akkor lehet majd belőle valami, ha a mostani vezetők - s nem csak Gyurcsány - kikopnak, a jelenlegi pártok valahogy felszámolódnak, s minden az alapokról indulna újra.
Tény, hogy ideológiai alapon van benne valami - de az identitások és a személyi adottságok legalább ilyen mély szakadékot jelentenek a pártok között.
Bejegyzés: Enyedi Zsolt: Négypártrendszert!
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.15. 07:28:48
Nagyon ritkán szoktam hazudni.
S nem fizet senki.
Ne magadból indulj ki!
Bejegyzés: 8. Medián napi(t)rend: Miért erősödött vissza a Fidesz 2017 júniusára?